Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A Hale falka küldötte

moon-1-copy.jpg

Újabb "remek" alkotás tőlem. Véleményem szerint rosszabb lett, mint a másik, de sajnos csak ennyi tellett tőlem... 

Nagyobb méret a borítóhoz: http://i.imgur.com/8gUfKsW.jpg

 

 

 A Hale falka küldötte

 

28 nap. 672 óra. 40 320 perc. 2 419 200 másodperc.

Stiles egy hangos sóhaj kíséretében félredobta a telefonját, aminek a kijelzőjén az óra nemrégen mutatta az éjfélt. Átfordult a hasára, úgy hogy a feje a szobája ajtaja felé nézzen. A falon az utcai lámpák fényében az út felett húzódó villanyvezetékek árnyéka rezgett meg olykor-olykor a kinti szélben. A saját légzésén és a légáramlás okozta süvítésen kívül semmi más neszt nem hallott maga körül.

Négy hét telt el azóta, hogy az Alfa falka megmaradt tagjai feloszlottak, Jennifer Blake meghalt, Derek pedig Corával együtt elhagyta Beacon Hills-et.

Dr. Deaton azt mondta a holdfogyatkozás előtti estén, mielőtt ő, Scott és Allison feláldozták volna magukat a szüleikért, hogy a Nemeton ereje fel fog ébredni, és mint egy jelzőtűzként vonzani fogja magához a különleges lényeket. Bár már lassan eltelt egy hónap az óta, egyelőre egyfajta békesség telepedett a városra. Nem történtek „állattámadások”, vagy furcsa, rejtélyes gyilkosságok.

Az egyetlen dolog, ami megzavarta a nyugalmukat, az a szívükben keletkezett sötétség volt.

Scott arra panaszkodott, hogy hangokat hall a fejében vérfarkas alakjában, amik arra próbálják rávenni, hogy adja át magát a vérszomjnak és gyilkoljon. Allisont a nagynénje kezdte el kísérteni és a vérfarkasok lemészárlására akarja őt elcsábítani. Stilest velük ellentétben senki sem próbálta öldöklésre késztetni.

Az ő áldozata utóhatásaként az alvás gondolatától kellett búcsút mondania. Amúgy sem voltak nyugodtak az éjszakái, amióta az egész vérfarkas dolog elkezdődött. A rémálmok, amik négy hete kezdték gyötörni az anyjáról, az apjáról és a barátaitól azonban odáig fokozták mindezt, hogy már egyáltalán nem is akar elaludni. Egyedül akkor hunyja le a szemét hosszabb időre, ha pár órára mégiscsak legyűri őt a fáradság, de azonnal felriad, amint valakit meggyilkoltak az álmában. Átvirrasztja az éjszakákat és azzal próbálja meg magát ébren tartani, hogy tanul, olvas, halkan tévét néz, zenét hallgat és gondolkodik az elmúlt dolgokon. Mostanában arra is rászokott, hogy másodpercekig felbontva számolja a napokat.

Már némileg hozzászokott a virrasztásokhoz, de előfordult már, hogy az iskolában aludt el óra közben és ott riadt fel ordítva. Az igazgató már behívta egyszer az apját is, hogy tud-e valamit a fiú alváshiányának okáról. Lehet, hogy drogot szed, vagy hasonló. A seriff azonban hiába próbálta meg kihúzni belőle a választ, Stiles nem akarta, hogy a férfinak még ezzel is több baja legyen. Elég volt neki egyelőre azt feldolgozni, hogy a város utcáin, amit meg kell védenie, vérfarkasok és egyéb lények rohangásznak, akiket addig csak filmekben látott.

Stiles hangosan kifújta a levegőt az orrán keresztül és lehunyta a szemét.

A következő pillanatban már azon kapta magát, hogy a sötétség egyre mélyebbre rántja őt egy újabb rémálomba. Hiába próbált meg visszaúszni a tudatosságba, már érezte a vér fémes szagát és hallotta az anyja szívszaggató sikolyait.

Csatt.

Levegő után kapkodva ébredt fel, mintha percek óta nem vett volna levegőt. Izzadság itatta át a pólóját és a haját, a paplanja pedig egészen összegyűrődött alatta. Zihálva letörölte a verejtéket a homlokáról, ami a szemébe folyt. A szíve olyan vadul dübörgött a mellkasában, mintha az imént futotta volna le a triatlont.

Csatt.

Összerezzent. Ugyan az a hang, aminek az előbb sikerült őt felébresztenie. Idegileg igencsak érzékeny volt már az efféle dolgokra. Miután többé nem hallott a csattanó zajt, azzal a tudattal dőlt vissza az ágyára, hogy csak a szél fújt valamit a tetőre. Arccal ismét a fal felé fordult és a villanydrótok árnyékát kereste a tekintetével.

Addig hevesen dobogó szíve kihagyott egy ütemet, ahogy felfogta, amit lát.

Ketten voltak. Két alak guggolt a szobája falán. Pár pillanattal később aztán eljutott a fáradtság ködén át a logikus magyarázat a tudatába, hogy amit lát, az valójában az ablakában van. Ezután összeszedte magát és kicsit jobban is megvizsgálta a fekete sziluetteket. Az egyiknek vékony, nőies alakja volt, míg a másik nagyobbnak és izmosabbnak tűnt. A fejük helyén furcsa, gömbölyű alakzatot látott.

- Eljöttek értem az ufók, – gondolta magában Stiles, – vagy ezek inkább csak betörők.

Az utóbbi gondolat jobban tetszett neki, bár az még jobb lett volna, ha az apja nem maradt volna bent az Örsön aznap éjjel.

Kopp, kopp.

- Betörők, akik bekopognak az ablakon? – lepődött meg. - Vagy nagyon hülyék, vagy nagyon udvariasak. Mindenesetre jobb lesz óvatosnak lenni.

Lassan benyúlt a párnája alá és miután kitapogatta az oda rejtett kést, rámarkolt a nyelére. Még Allison adta neki egyszer, hogy ha kell meg tudja magát védeni. Farkas ölőbe volt mártva, így a vérebek ellen tökéletesen alkalmazható fegyverré vált.

A kést az alkarja vonalába rejtve felkelt az ágyból és elindult az ablak felé. Ekkor már rájött, hogy a két alaknak kapucni van a fején, ezért tűnt olyan furcsának az árnyékuk. Az arcukat még mindig nem látta a fényviszonyok miatt.

Ahogy kinyitotta a zárt, látta, hogy a keze remeg az idegességtől. Olyan szorosan megszorította a kés markolatát, hogy belefehéredtek az ujjai. Mélyen beszívta a levegőt és hirtelen felrántotta az ablakot. A pengén végigcikázott a lámpák fénye, ahogy megforgatta a markában és a nagyobb alak felé szúrt vele.

Ezután minden gyorsan történt.

A fickó vékonyabb társa lehetetlen gyorsasággal elkapta a támadásra lendülő karját és olyan erősen megszorította, hogy a kés kifordult Stiles kezéből és fémes csattanással a földre zuhant. Csapdába esett csuklója szinte már égett a fájdalomtól, mintha csak egy tüzes bilincsbe zárták volna. Látta, ahogy fogva tartója ruganyosan beugrik a nyíláson és mögé kerülve hátrahúzta a karját. A válla halkan roppant egyet a kényelmetlen testtartástól és belenyilallt a fájdalom. Tudta, hogy nincs más választása, mint feladni az igencsak egyoldalúra sikerült küzdelmet.

- Oké, oké, oké! Sajnálom! Te nyertél! – próbált meg kegyelmet kérni fogcsikorgatva.

Meglepődve tapasztalta, hogy tényleg elengedték őt. Egészen az ágyáig elhátrált sajgó csuklóját és vállát dörzsölve, miközben a másik alak is bejött az ablakon és megállt alacsonyabb társa mellett.

- Ki a fenék vagytok ti? – kérdezte végül Stiles, miután azok ketten csak álltak vele szemben, mint a szobrok.

A behatolók egymásra néztek, aztán a fejükhöz nyúlva hátradobták az arcukból a kapucnijukat. Stiles tátott szájjal meredt az igencsak ismerős arcokra.

- Igazán egyedire sikerült a fogadtatásod – vigyorgott rá Cora, jót szórakozva a srác ábrázatán.

- Legközelebb ne szívd fel magad ennyire feltűnően, akkor váratlanabb lesz a támadásod – mondta Derek miközben az ő arcán is ott bujkált a mosoly.

- Mi a francról beszéltek? A frászt hoztátok rám! – találta meg a hangját Stiles és addigi riadtságát elfeledve felháborodottan a két Bétára meredt. – Mellesleg mit kerestek itt az éjszaka közepén? Azt hittem, hogy talán csak pár hónap, vagy év múlva találkozunk újra.

- Nos… változott a terv – bizonytalanodott el Cora. – Muszáj volt visszajönnünk a városba.

- Miért, mi történt? – kérdezte Stiles. Érezte, hogy tényleg komoly lehet a baj és ösztönösen félni kezdett.

- Az elmúlt hetekben New Yorkban telepedtünk le – kezdte Derek a magyarázatot. – A helyi falkát jól ismerem, így nyugodtan ott maradhattunk a környéken. Két nappal ezelőtt azonban belefutottunk egy boszorkányba a Central Parkban.

- Azt mondta, hogy az ő családja sok sérelmet szenvedett el a miénk miatt, ezért egy olyan átkot szórt ránk, ami a következő telihold estéjén teljesedik be – folytatta Cora. – Pár nap múlva el fogjuk veszíteni az irányítást a vérfarkasunk felett és onnantól kezdve semmi más nem fog minket érdekelni, csak a gyilkolás.

- Várjatok! Szóval azt akarjátok nekem elmondani, hogy vannak boszorkányok? – ragadt le Stiles ennél a pontnál.

- Vannak boszorkányok – vágta rá Derek határozottan, úgy hogy a srác többé nem ellenkezett ezzel a ténnyel. – Mikor másnap reggel magunkhoz tértünk találtunk egy borítékot fekete viasszal lepecsételve. Az állt benne, hogy ha megtaláljuk a boszorkányt telihold előtt, akkor visszavonja az átkot rólunk. Valahol itt rejtőzött el Beacon Hills-ben, ezért jöttünk vissza.

- Aha – reagálta le a hallottakat a srác. – Miért hozzám jöttetek ezzel? – tette fel végül azt a kérdést, ami már egy ideje ott motoszkált a fejében. - Deaton szerintem sokkal többet tudna nektek segíteni.

- A levélben az is le volt írva, hogy csak egy ember segítségét kérhetjük a keresésben – válaszolta Cora.

- Még inkább nem értem, hogy miért engem választottak – értetlenkedett tovább Stiles.

Derek szeme ekkor hirtelen kék fényben felizzott és megragadta a srác vállát.

- Most akkor segítesz, vagy nem? – morogta állatias hangon, fenyegetően. Agyarai kivillantak az ajkai közül, ahogy beszélt.

- Hé! – ugrott hátrébb a fiú ijedten.

Cora megragadta a bátyja pulóverét és visszahúzta őt. Derek lassan lenyugodott és kezdte visszanyerni emberi alakját. A morgás eltűnt a hangjából, íriszei pedig visszafordultak a megszokott zöldes színükbe. Stiles döbbenten vizsgálta a Batman logós pólójának szétmarcangolt ujját. Szerencsére ő maga nem sérült meg.

- Az átok miatt van – magyarázta Derek, miközben azt figyelte, ahogy a karmai visszahúzódnak. - Egyre kevésbé tudunk uralkodni önmagunkon.

Stiles, miután megállapította, hogy a pólója javíthatatlanul szét lett tépve a vállánál, a farkasokra nézett. Látta már Dereket letörtnek, de most, ahogy Corával együtt ott állt enyhén lehorgasztott fejjel vele szemben, rájött, hogy ez most más. Tényleg nem tudják, hogy mit tegyenek.

- Segítek nektek – mondta végül Stiles határozottan.

- Köszönjük! – néztek rá hálásan a Hale testvérek.

- Még ne köszönjétek – emelte fel a kezét a srác, miután túltette magát azon, hogy Derek és Cora most tényleg megköszöntek neki valamit. - A banya adott nektek valami nyomot?

Válasz helyett a lány benyúlt a pulóvere zsebébe és előhúzott onnan egy nyakláncot. Odaadta a fiúnak, aki az ágyra leülve közelebbről is megvizsgálta az ékszert. Egy feketére festett bőrszálra volt felfűzve egy körbe foglalt szabályos ötágú csillag. Talán ezüstből készíthették.

- Ez egy pentagramma – állapított meg.

- A borítékban volt benne.

- Más nincs?

- A nő illatán és ezen kívül semmi – felelte Cora.

- Ezzel kell beérnünk – mondta Derek is csüggedten.

- Ha holnap visszajöttök, addigra összegyűjtök annyi anyagot erről, amennyit csak tudok – állt fel Stiles némi gondolkodás után. - Eléggé sokrétű szimbólum az ötágú csillag, szóval idő kell ahhoz, hogy nagyjából mindent összeszedjek róla.

Leült az íróasztalához, ölébe vette a MacBookját és miután felnyitotta a tetejét bekapcsolta. Végre volt valami, ami ébren tudta tartani.

- Hová menjünk? – kérdezte Derek.

- Itt nem maradhattok az biztos, főleg ha nem akarjátok azt, hogy a többiek megtudják, hogy visszajöttetek – válaszolta Stiles, miközben begépelte a jelszavát. - Ezt a részét még mindig nem értem egyébként – tette hozzá csak úgy mellékesen.

Miután semmi féle reakció nem érkezett a szoba másik feléből, felnézett a gépből. Derek és Cora úgy álltak ott a sarokban, mint két elveszett farkaskölyök az esőben. Stiles kezdte megsajnálni őket, de tudta, hogy nem szabad elkényeztetni az embereket, különben nagyon rászoknak a dologra. Vagy ezt inkább a kutyákra szokták mondani?

- Miért nem mentek vissza oda, ahol eddig laktatok? – vetette fel az ötletet. - Csak be kell deszkáznotok az új tetőablakotokat és jobb lesz, mint újkorában.

- És min fogunk aludni? – kérdezte Cora. - Eladtunk minden bútort, hogy az azokért kapott pénzből elmehessünk.

- Jó! – fújta ki kissé ingerülten a levegőt Stiles. - Mi van a leégett házatokkal? Te el tudtál ott éldegélni egy darabig – nézett Derekre.

- Cora nem akar oda visszamenni és én sem – érkezett az ellenérv a férfitól.

- A földalatti megálló azzal a festői metró kocsival?

- Szórakozóhelyet csinálnak belőle.

- Tudjátok mit? – emelte fel egy kicsit a hangját Stiles. - Ez nem az én problémám. Itt nem maradhattok. Találjatok ki valamit!

Úgy pördült a székével, hogy hátat fordítson a farkasoknak és beütötte a Google keresőjébe a „pentagramma” szót. Amíg az oldalak betöltésére várt a szeme sarkában látta, ahogy két árnyék kiugrik az ablakon. Halk puffanás jelezte azt, hogy megérkeztek a kocsi feljáróra. Lépteiknek zaja hamarosan elveszett a szél süvítésében.

A hirtelen ránehezedő magány szinte már fojtogatta őt.

***

- Jézusom! – kiáltott fel Stiles a szívére szorítva a kezét, miután felkapcsolta a villanyt a pincében.

Derek és Cora ijedten ugrottak fel az ócska babzsák fotelekről, amin addig békésen aludtak. Másodpercekig csak némán, elkerekedett szemekkel bámultak egymásra. Végül a beállt, feszült csöndet Stiles „törte meg”:

- Mi a fenét kerestek itt? – tátogta a kérdést némán, miközben a karjaival hevesen gesztikulált mellé.

- Kölyök? Minden rendben odalent? – kiáltott le az apja az ajtóból, miután hallotta a fia kiáltását.

Stiles kérdőn széttárta a karjait, hogy erre mégis mit válaszoljon? A farkasok visszaintegettek neki, hogy találjon ki valamit. Aztán még gyorsan elmutogatták neki azt is, hogy ha őket bemeri árulni, akkor kitépik a torkát a fogukkal. Improvizálnia kellett valamit, de nagyon gyorsan.

- Persze, apa! Minden rendben csak láttam egy… pókot.

Derek és Cora felmutatták neki a hüvelykujjukat.

- Egy pókot? – lepődött meg a seriff. – Régebben mindig gyűjtötted őket, most meg félsz tőlük?

- Fenébe!

- De ez egy nagyon nagy pók volt – próbálta menteni a menthetőt Stiles, remélve, hogy az apja elfogadja ezt magyarázat képen. – De már elment.

- Oké. Későn jövök, szóval ne várj meg a vacsorával – búcsúzott el végül a férfi, hangjából még ki lehetett venni az értetlenséget.

- Vettem! Szia! – kiáltott vissza a fiú.

Mindhárman megkönnyebbülten fújták ki a visszatartott levegőjüket, mikor hallották, ahogy a seriff beszáll a kocsijába és elhajt az Örs felé. Stiles ezután már normális hangon kérdezte meg újra:

- Szóval mit is csináltok itt?

- Nem tudtunk máshová menni – jött az ésszerű válasz Derektől.

- Ezért költöztetek be a pincénkbe – állapította meg a tényt gúnyos hangsúllyal a fiú, amire halálosan komoly bólogatásokat kapott válaszul. - Mi lesz, ha az apám lejön ide?

- El tudunk bújni a régi függönyök mögé – intett a fejével Cora az egyik sarok felé, ahol néhány molyrágta sötétítőfüggöny lógott le egy régi ruhaszárítóról.

- Zseniális ötlet – „dicsérte” meg őket Stiles. - Remélem a kajakérdést is megoldottátok, mert az már biztos, hogy én nem fogok lecsempészni nektek ide semmit.

- Az apád mindig szinte egész nap dolgozik, szóval, amíg nincs itthon, felmehetünk a konyhátokba enni.

- És mivel fogom magyarázni a kaja hirtelen megfogyatkozását, he? Terhes vagyok, vagy mi?

- Maradt még pénzünk, abból be tudsz vásárolni újra.

Stiles átgondolta a hallottakat és végül, kissé kelletlenül bár, de beleegyezett a dologba. Megragadva egy régi, kopottas baseball ütőt, amiért valójában lejött a pincébe, elindult vissza a lépcsőn. A farkasok követték őt a konyhába.

- Neked egyébként nem kellene iskolába menned? – kérdezte Cora a hűtőben eltűnő sráctól.

- Ma este lesz egy új megemlékezés, mivel a legutóbbi eléggé… horrorisztikusra sikerült – válaszolta Stiles, miközben néhány szendvicshez való dologgal a kezében belökte a hűtő ajtaját a lábával. - Ráadásul az óta még egy tanárral bővült az elhunytak listája - Itt egy pillanatra Derekre nézett, de az csak rezzenéstelenül elkezdte megkenni a kenyerét vajjal. - A lényeg, hogy elmaradnak az órák ma, mert erre készülnek. Nem akarnak több halálos balesetet, ezért mindent négyszer megvizsgálnak.

- Mit sikerült találnod a pentagrammáról? – terelte el a témát a farkas lány, miközben egy nagyot harapott a szendvicséből és belekortyolt a frissen főzött kávéba, amit Stiles rakott elé.

- Mint ahogy azt előre megmondtam, sok mindent – felelte a srác és a zsebéből előhúzott egy összehajtott papírt.

Míg a Béták elégedetten csámcsogtak és szürcsöltek, a fiú leült velük szemben az asztalhoz, széthajtotta a kinyomtatott lapot és belekezdett:

- A pentagramma a világ egyik legősibb szimbóluma, amit már az ókorban is használtak. Babilóniában az öt irányt jelképezte: elöl, hátul, balra, jobbra és felül. Az asztrológiában ezek az irányok a Jupitert, a Merkúrt, a Marst, a Szaturnuszt és a Vénuszt jelentették. Akkoriban az aranymetszés igen fontos volt és mivel a csillagban megtalálható ennek az aránya a tökéletesség szimbólumaként is emlegették. A középkorban az öt őselemet jelölték vele: Tűz, Víz, Levegő, Föld és Szellem. A Wu Xing szó öt fázist, vagy öt elemet jelent. A Tűz, a Víz, a Fa, a Fém és a Föld három ciklusba állíthatók a pentagrammával: korlátozás, alkotás és pusztítás. A körbe foglalt pentagramma az elemeket harmóniába állítja és ez által magát az életet jelképezi. A szabadkőművesek az élet forrását látták benne. A keresztényeknél a pentagramma egyszerre szimbolizálta az öt érzéket és Krisztus öt sebét. Ha az egyik ágát megnyújtjuk, akkor megkapjuk az Esthajnalcsillagot, Jézus jelképét. Ha lefelé fordítjuk Lucifer bukását szimbolizálja, ahogy lezuhant a Mennyből. Ezért így ez egy rossz ómen. Viszont ebben a formában az ókorban és a középkorban az egészséghez is köthető volt, a suméroknál pedig a szerelemhez. Ezen kívül Da Vinci széttárt karú és lábú emberábrája is ezt a szabályos csillagot adja ki a fejjel együtt. Aleister Crowley azt írta: „minden férfi és minden nő egy csillag”, vagyis önálló mikrokozmosz a világban.

- Csak ennyi? – kérdezte gunyoros hanglejtéssel Derek, miután Stiles hosszabb időre elhallgatott.

- Tömören, amennyit találtam.

- Semmivel sem érzem magam közelebb a megoldáshoz. Csak a fejem fájdult bele – támasztotta az állát a tenyerébe Cora.

- Lehet, hogy néhány jellemző elvezetne minket arra a helyre, ahol elrejtőzött – vetette fel az elméletét Stiles, ami még a kutatás közben ötlött fel benne az éjjel.

- Az egészség a kórházra utalhat esetleg – értette meg Derek az ötletet.

- Ez a sok keresztény dolog pedig mondjuk egy templomra – folytatta a srác a lehetőségek sorát.

- Azt sem tartom kizártnak, hogy egy planetáriumban van – mondta Cora lelkesen.

- Beacon Hillsben nincs planetárium, úgy hogy ezt kilőhetjük – törte le a lány lelkesedését Stiles, amiért kapott is egy nem túl szép pillantást. Már hozzászokott ehhez, így nem vett róla tudomást.

- Egyébként az is lehet, hogy az erdőben rejtőzött el egy olyan helyen, ahol megtalálható mind az öt elem – próbálkozott újra a lány és végre bezsebelhetett pár elismerő bólintást.

- Egyelőre maradjunk az első kettőnél, mert azok kisebb területet jelentenek – írta fel a két lehetőséget a papírra Stiles, a harmadikat pedig kicsit lejjebb körmölte oda. - A kórházban mégis hová bújhatott el?

- Oda kell mennünk és körbe kell néznünk.

- Scott anyja ott dolgozik. Ha meglát titeket biztosan szól a többieknek.

- Akkor menj egyedül oda, amíg mi megnézzük a templomokat – vetette fel az ötletet Cora.

- És mégis hogy keressem meg? – tárta szét a karját Stiles. - Nem láttátok az arcát, nekem pedig nincs kutyaszaglásom, mint nektek.

- Cora elmegy a templomokhoz, én pedig elmegyek veled a kórházba. Neked csak arra kell figyelned, hogy Melissa ne lásson meg – vázolta fel a tervet végül Derek.

- Az egész kórházat át akarod szagolni? Több emelet magas és az a sok gyógyszer, vegyszer meg betegség szag nem zavarna össze? – kérdezte a srác.

- Van jobb ötleted? – vonta fel a szemöldökét a férfi.

- Nincs – ismerte el a fiú és megadóan felsóhajtott. – Jól van. Csináljuk így.

Stiles ezután felállt az asztaltól és felrohant az emeletre. Derek és Cora hallották, ahogy odafent futkos ide-oda és a tompa puffanásokból arra mertek következtetni, hogy a srác hálószobája most még rendetlenebbé vált, mint amilyen előző éjjel volt. Végül Stiles lerobogott a földszintre és kezében két baseballsapkával lépett be a konyhába.

- Valamilyen szinten álcáznotok kell magatokat és nem, a kapucni nem jó, mert csak felhívnátok magatokra a figyelmet vele, főleg egy templomban meg a kórházban. Ezeket viszont felvehetitek – adta át a farkasoknak a sapkákat, akik furcsálva nézegetni kezdték őket.

- Monster? – kérdezte Derek a fekete fejfedőt forgatva, aminek a közepén ott díszelgett a zöld színű „M” betű. - Komolyan?

- Egy idióta ismerősöm adta ajándékba egyszer, mert azt hitte, hogy az energiaitaloktól pörgök fel néha annyira. Nem magyaráztam el neki, hogy mi az az ADHD, mert csak az életemből ment volna el pár értékes perc – adta meg a magyarázatot Stiles. Mikor a férfi továbbra sem volt hajlandó felvenni a sapkát, gyorsan hozzá tette: - Még sohasem volt rajtam, szóval ne aggódj a tetűk vagy a korpa miatt.

- És ezt mivel magyarázod? – kérdezte Cora a rózsaszínű, szivárvány pónit ábrázoló darabra mutatva.

- Lydiának vettem régen a születésnapjára, de aztán végül nem ezt adtam neki. A boltban nem vették vissza, így nálam maradt.

A srác kérdőn nézett a lányra, aki felvonta a szemöldökét a folytatásra várva.

- Nem, soha az életben nem vettem fel ezt sem – értette meg a néma kérdést a fiú, mire a lány sokat mondóan félmosolyra húzta a száját. - Na, jó, igen, elvesztettem egyszer egy fogadást és akkor – „ismerte el” Stiles. Cora ekkor már gonoszan elvigyorodott. - Hülye vérfarkas képességek! – morogta maga elé a srác dühösen.

Pár perccel később Stiles és a baseball sapkás, napszemüveges farkasok a Jeep mellett álltak átbeszélve a terv részleteit még egyszer. Derek beült az anyósülésre, amíg a srác kihozta a biciklijét Corának, hogy gyorsabban végigjárhassa a környék templomait.

- Fent a szobámban találkozunk – köszönt el végül a lánytól Stiles.

Miután a Béta lány eltűnt a sarkon, ő is beszállt a kocsiba a férfi mellé és legurulva a feljáróról a gázba taposva elhajtottak a kórház felé.

***

- Mi az a térhajtómű?

- Azzal válik lehetségessé a fénynél gyorsabb sebesség, miután az "teret váltva" a normál térből a szubtérbe löki az űrhajót.

- Mi az a szubtér?

- Egy különleges közeg, ami a normál tér mellett létezik. Ebben lehet fénysebességgel utazni.

- Mi az a-

- Tudod, Derek, nehéz úgy elmagyarázni a Star Trek világát, hogy a nevén kívül semmi mást nem tudsz róla, ami egyébként még mindig megijeszt! Szóval fogd be és nézd, ha már ennyire kimaradt az életedből!

A fiúk kellemes csevejét egy puffanás zavarta meg, ami az ablak irányából érkezett. Stiles gyorsan kiugrott az ágyából, amin addig Derekkel feküdtek, hogy tévét nézzenek. Cora, ügyet sem vetve a srác zavarára, letépte a fejéről a sapkát és a napszemüveget, majd a sarokba dobta őket. A fiú figyelmét nem kerülte el az, hogy a lány karmai és szemfogai kinőttek az idegességtől.

- Mondd, hogy te nagyobb sikerrel jártál, mint mi! - próbálkozott Stiles még reménykedve, de válaszul csak egy csüggedt fejrázást kapott. - Fenébe!

- Találkoztál valakivel? – kérdezte Derek, miközben felült az ágyban és a távirányítóval kikapcsolta a tévét.

- Lydia és Allison pont mellettem álltak meg a pirosnál, de szerencsére nem vettek észre – válaszolta nyugodt hangon Cora. A bátyja mindig le tudta csitítani az idegeit, ha nagyon feszülté vált valamiért.

- Mi Dannyvel futottunk össze, aki úgy ismeri Dereket, mint Miguelt, az unokatestvéremet, szóval vele nem volt gond – mondta Stiles a férfira kacsintva, aki csak idegesen kifújta a levegőjét.

- Miguel? – kérdezte Cora és csak nagy nehezen tudta visszafojtani a nevetését.

- Ó, ez egy nagyon jó sztori! Úgy volt, hogy-

Derek lassan a srác felé fordította a fejét és felvonta a szemöldökét. Stiles rögtön elhallgatott. Ismerte már ezt a nézést és már volt pár zúzódása amiatt, hogy nem vette komolyan a néma fenyegetést.

- Hosszú történet – mondta végül.

Cora leült a testvére mellé az ágyra és keresztbe elfeküdt a matracon. Mikor Derek is hasonlóképpen tett, Stiles vállvonogatva eldőlt a férfi másik oldalán. Az egyébként fehér plafont a lenyugvó nap sugarai vörösre festették át, a falak pedig a kék színűk miatt lilás árnyalatba váltottak

- Valami ötlet? – törte meg a csendet végül Stiles, mikor már megunta annak a légynek a bámulását, ami a feje fölött körözött az elmúlt percekben.

- Eddig két olyan helyet néztünk meg, aminek nincs köze a mágiához. Egy boszorkányról van szó. Úgy tudom, hogy nekik nagyon sok köze van a pentagrammához – gondolkodott el Cora.

- Igen. Arról is találtam dolgokat, de csak csupa ilyen boszitanoda meg hasonló nevezetű oldalakon.

- Hogyan találhatjuk ki a csillag jelentéseiből azt, hogy hol rejtőzött el a nő? – masszírozta meg az orrnyergét Derek fáradtan.

Stiles előhúzta a zsebéből a nyakláncot. A pentagramma hol árnyékot vetett az arcára, hol pedig átsütött rajta keresztül a napfény, ahogy pörgött a levegőben.

- Igaz, hogy az interneten rengeteg oldal szól róla, de biztos vagyok benne, hogy még van több is e mögött – mondta a srác elgondolkodva aztán nagy nehezen feltápászkodott az alvásra hívogató ágyból. - Épp ezért fogok elmenni egy boszorkányoz – jelentette végül ki határozottan.

- Ismersz egy boszorkányt? – ültek fel szinte egyszerre a Hale testvérek döbbenten.

- Az egyik évfolyamtársam és a családja hisz ezekben a mágikus dolgokban – magyarázta Stiles miközben az addig rajta lévő piros melegítőt félredobva felvette az egyik legjobb kockás ingét és rá egy fekete dzsekit a megemlékezésre. - Ők biztosan többet tudnak elmondani a pentagrammáról, mint a Google. Most a suliban megkeresem Sierát és megkérdezem, hogy holnap átmehetek-e hozzájuk.

- Veled megyünk holnap – jelentette ki Derek ellent mondást nem tűrően, Stiles pedig csak beleegyezően bólintott.

***

Másnap iskola után Stiles felszedte az álruhába bújt testvéreket a háznál és együtt mentek tovább a megadott címre. Az út során arról folyt a szó, hogy a srác mivel magyarázta ki magát Scottéknál, hogy körbelengi őt Derek és Cora illata. A történet szerint elcsent tőlük egy-egy bőrdzsekit, mielőtt elmentek volna, hogy néha felvegye azokat magára otthon. Igen, még a lányét is. A két farkas jót szórakozott a fiú elvörösödő arcán.

Negyedóra kocsikázás után végre megtaláltak a keresett utcát. Eléggé el volt dugva, két másik házsor közé építették be. Az ember csak az utolsó pillanatban veszi észre, hogy ott van, hiszen a főúton beültetett fasor is elrejti a szemek elől. Az utca annyira keskenynek tűnt, hogy Stiles inkább máshol keresett parkolóhelyet. A Jeep elfoglalt volna egy egész sávot, pedig még így is csak az út egyik oldalán alakítottak ki járdát.

Végigsétáltak a csendes kis utcán és pont, ahogy azt Siera megjósolta, rögtön felismerték a házat. Maga az épület úgy nézett ki, mint egy régi kúria, szinte az egészet sötétbarnára festett fából építették fel. Magas, felül lekerekített ablakainak a legtöbbjén el volt húzva a sötétítő függöny. A rózsafát idéző fekete kovácsoltvas kapu napközben sosem volt bezárva, így az újonnan érkezők be tudtak menni rajta.

A bejárati ajtóhoz vezető macskaköves út kettévágta a kertet. Gyógynövények illata keveredett össze a levegőben, ami egészen megnyugtatta az ember idegeit. A borsmenta bokor mellett négy fekete és egy fehér macska volt kinyúlva a kellemesen meleg napsütésben. A kert szélén magasodó gyümölcsfákon a levelek már besárgultak, jó pár már le is hullott a megbarnult fűbe. Az őszibarackfa, a szilvafa és a szőlőtők termései nagyra duzzadva arra vártak, hogy végre leszüreteljék őket. A növények között egy fiatal kakukk keresett ugrálva valami ehetőt magának. Nyugodtság és csendesség honolt a környéken.

Az ajtó fölé egy szélcsengő volt felszerelve, amit Derek le is fejelt véletlenül, megszólaltatva azt. Stiles egy darabig kereste a csengőt, de aztán észrevette az oroszlán fejet ábrázoló kopogtatót. Nem sokára kitárult előttük az ajtó és egy vörös hajú, zöld szemű lány köszöntötte őket. Siera, kezében egy illatos gőzt eregető bögrével, egyszerű fekete pólóban és melegítőnadrágban invitálta beljebb a vendégeket.

A kis előszobából rögtön a nappaliban találták magukat, ahol félhomály honolt. A függönyök be voltak húzva, így a napfény nem tudott bejutni a szobába. A szekrények, a kávézóasztal és a polcok tetejére elhelyezett magas gyertyák adták a világosságot. Főleg a sötétebb színek uralkodtak a bútorzatban. A fapadlót vastag szőnyegek borították, az ember lába szinte beléjük süppedt, olyan puhák voltak. Idebent is érezni lehetett a kellemes illatokat, amik a kertben terjengtek. A háttérben halkan valami relaxációs zene szólt, megadva a hely teljes varázsát.

- Üljetek le! – mutatott a fekete kanapéra Siera, ami tele volt pakolva színes, érdekes mintázatokkal teledíszített párnákkal. - Kértek valamit? Most főztem nemrég csalánteát.

- Nem köszönjük! Nem szeretnénk sokáig zavarni – utasította vissza a gyógyteát udvariasan Stiles, miközben lehuppant Derek és Cora közé. – Igazából erről a szimbólumról akartunk kérdezni téged – rángatta ki a férfi háta mögül az egyik párnát, amire kisebb-nagyobb ötágú csillagok voltak rajzolva.

-Á, a pentagramma! – mondta a velük szemben helyet foglaló, teát szürcsölő lány lelkesen. - Erről órákat tudnék nektek mesélni, de gondolom, ennyire sokrétűen nem szeretnétek tudni róla.

- Igazából minket csak a mágiához kapcsolódó dolgok érdekelnének – szólalt meg Cora.

- Remek! Akkor vágjunk a közepébe! – csapta össze a tenyerét Siera izgatottan. Stiles meg mert volna esküdni rá, hogy a lány ujjai körül haloványan bár, de apró zöld szikrák ugrottak szét a levegőben. - A boszorkányok számára, mint más népeknél is, a pentagramma a teljesség, a tisztaság, a védelem, a szerencse és a mágia szimbóluma. Jelképezi, ahogy minden Őselem kapcsolatban áll egymással, ahogy minden, ami létező folyamatos kapcsolatban áll mindennel. A nyugati misztériumokban ez a szimbólum az alapja a leggyakrabban végzett szertartásnak, amelyet a segítségkérés előtt szoktak végezni, hogy fokozza a szellemi energia összpontosítását. Egy vonallal való meghúzása a szellemidézés - és űzés kelléke. Ellenben, ha lefelé fordítjuk, - állította fejre a gyorsan papírra rajzolt pentagrammát Siera,- akkor már egészen más a helyzet. Ilyen formában vonzza a gonoszságot és a sötét erőket, felborítja az egyensúlyt és azt jelképezi, hogy az anyag, a test feljebb valóbb, mint a lélek. Míg felfelé fordítva a menny, az égbolt felé tör, lefelé állítva a szellemvilágba, a fizikai létbe mutat, a rossz dolgok és a perverzió felé. Ha fel van fordítva, gyakran rajzolnak bele egy kecske fejet. A két szarva a felső két ág, amikkel, mint egy támadóan bök az ég felé. A fülei a következő két csúcs, a szakálla pedig a lefelé álló sugár. A beavatottak szemében ez egy elátkozott jelkép, magát a Fekete Mágiát szimbolizálja. A pentagramma egy ősi, és erővel teljes mágikus jel. Lehet jóra és rosszra használni. Mi, boszorkányok a mesterségünk, és a hagyatékunk jelképeként viseljük büszkén a jó célt szolgálva vele – fejezte be a mesélést a lány és meg is mutatta a karkötőjéről lelógó ötágú csillagot.

- Mi van akkor, ha valaki hord magán egy pentagrammát és elátkoz valakit? – kérdezte Stiles kíváncsian.

- Akkor az a személy letért a helyes útról. Csak a Fekete Mágiát használó boszorkányok átkoznak el másokat, ami nálunk súlyos bűn – felelte Siera.

- Lenne még egy kérdésem – szólalt meg ismét a srác, miután átgondolta a hallottakat. - Nem jött véletlenül mostanában a városba egy főboszorkány, vagy valaki?

- De igen! – csillant fel a lány szeme. - Adria Blairnek hívják. Azt mondta a következő teliholdig itt marad és átad nekünk a tudásából.

- Tényleg? – vonta fel a szemöldökét Stiles, tekintete sokatmondóan összevillant a két mellette ülő farkaséval. - Mikor és hol lesz ez a tudás átadás pontosan?

- Sajnálom, de csak beavatottak vehetnek részt rajta és a helyszín is titkos – törte le a lelkesedésüket Siera.

- Azt nem tudod esetleg, hogy hol szállt meg? – próbálkozott Derek.

- Nem. Honnan kellene tudnom? – nézett rájuk értetlenül a lány.

- Nem fontos – zárta le a dolgot gyorsan Stiles és felállt a kanapéról. - Köszönjük a segítséget!

- Szívesen, de én is kérdeznék valamit. Mihez kell nektek ennyi információ a pentagrammáról?

- Hát… - gondolkodott el a srác kétségbeesetten keresve valami ésszerű magyarázatot, - írótanfolyamra járok és azt a feladatot kaptam, hogy írjak egy olyan sztorit, amiben szerepel a pentagramma és… a vérfarkasok.

- Hm – gondolta át a dolgot a lány, aztán szélesen elmosolyodott. - Érdekes párosítás, de jól hangzik. Esetleg áthozhatnád majd, hogy elolvashassam.

- Persze – nevetett erőltetetten a fiú és miközben elindultak a bejárati ajtó felé, már azon kezdett el agyalni, hogy mégis hogy a pokolba írja majd meg ezt a nem létező történetet.

- Várj egy kicsit! – állította meg még egy pillanatra őt Siera és egy kis lila üvegcsét nyújtott felé. - Lefekvés előtt, ha iszol valamit, akkor tegyél ebből bele pár cseppet.

- Mi ez? – vette át a fiolát Stiles és kihúzva belőle a dugót megszagolta a benne lévő sűrű folyadékot. Kellemes illatok keveredtek össze benne, amik emlékeztették őt arra, hogy valójában mennyire fáradt.

- Egy altató bájital. Levendula, macskagyökér, kakukkfű, cickafarkfű és borsmenta van benne – magyarázta Siera hozzáértően, majd a hangja aggódóvá vált. - Úgy nézel ki, mint aki már hetek óta nem aludta ki magát szóval arra gondoltam, hogy... – kereste a szavakat a lány, de végül inkább csak hallgatott.

- Ez nagyon kedves tőled. Köszönöm! – hálálta meg az ajándékot a fiú mosolyogva.

Miután elbúcsúztak Sierától, elindultak a főút felé, ahol a Jeepet hagyták. Stiles pár lépéssel előrébb haladt Derek és Corához képest, gondolatai folyamatosan a megtudott információk körül forogtak.

- Oké, akkor vegyük át, hogy mit tudtunk meg és-

Nem tudta befejezni a mondatot.

Az egyik pillanatban azt érezte, hogy valaki megragadja a pulóvere kapucniját a következőben pedig már a háta keményen nekiütődött egy ház falának, elakasztva ezzel a lélegzetét. Ahogy próbált ismét levegőhöz jutni egy mély, elnyújtott, morgó hang ütötte meg a fülét. Zihálva emelte fel a tekintetét a betonról és a szíve egy ütem erejéig elfelejtett dobogni, ahogy az agya feldolgozta a maga előtt látott képet.

Derek teljes vérfarkas alakjában magasodott a ledermedt fiú fölé. Arcvonásai egészen eltorzultak, fehér agyarai fenyegetően villogtak, széttárt ujjai hosszú hegyes karmokban végződtek, torkából pedig újra és újra felhangzott az állatias morgás. Kék fényben izzó íriszeiben semmi mást nem láthatott az ember, csak színtiszta vadságot és vérszomjat.

Stiles szíve hevesen vert, ahogy a Bétát bámulta. Tudta, hogy mindez az átok miatt történik, de azt is tudta nagyon jól, hogy ha most Derek nekiugrik, akkor nem csak a ruhaujja lesz széttépve. Fogalma sem volt, hogy most mit is kellene tennie, ám a túlélő ösztönei kisegítették, amikor a férfi lassan lejjebb ereszkedett és megfeszítette az izmait a támadáshoz.

Stiles ellökte magát a faltól és oldalra ugorva futásnak akart eredni, ám nem bizonyult elég gyorsnak a manővere. Derek olyan erővel ragadta meg őt a könyökénél fogva, hogy felkiáltott a fájdalomtól. A hegyes karmok átszakították a ruháját és belevájtak a bőrébe. Hamarosan ismét a falhoz préselve találta magát, de a megvadult Béta ezúttal gondoskodott arról, hogy ne tudjon elmenekülni. Megragadta mindkét csuklóját és könyörtelenül a feje mellé szorította őket. A fiú hiába próbált meg kitörni, úgy érezte, mintha egy tömör betonfal ellen küzdene a szabadulásért.  Egyre inkább kezdett pánikba esni.

- Derek! – kiáltott a farkasra kétségbeesetten. - Térj észhez! Nem hallod?

A férfi szemei mintha egy másodpercre ismét a megszokott zöld színbe váltottak volna, ám az átok újra felülkerekedett az elméjén, és ha lehet még erősebben megszorította Stiles csuklóját.

- Cora nem segítenél egy kicsit? – nézett körbe riadtan a srác és a szemébe összefutott könnyfátyolon keresztül meg is pillantotta a Derek mögött álló lány alakját. - Cora?

Válaszul egy kicsivel magasabb, de ugyanolyan fenyegető és vad morgást kapott. Ahogy a másik Béta közelebb lépett és ő kipislogta a könnyeket a látásából, legszívesebben visszaszívta volna a segítségkérést. Cora, hasonlóan a testvéréhez, elvesztette az irányítást maga felett. Borostyán színű szemeiben ugyanaz a vérszomj csillogott. A csapdába esett fiút ténylegesen utolérte a páni félelem.

- Nenenenene!

Stiles megpróbált belerúgni Derek gyomrába, hátha az segít neki a kitörésben, de a férfi mintha meg sem érezte volna elrántotta őt a faltól. Mielőtt akár élvezni kezdhette volna a szabadságot, a kék szemű Béta gyorsan a háta mögé került. Benyúlt a hónalja alá és ujjait összefonva leszorította a tarkóját, ezzel ismételten lefogva őt. A fiú mozdulni sem tudott ebben a kényelmetlen pozícióban. Cora a küszködő srác elé lépett és jobb karját felemelve készült lecsapni a karmaival.

- Várjatok! – kiáltott fel ismét Stiles.

A lány hirtelen megmerevedett a megkezdett mozdulatban. A srác lassan kinyitotta addig szorosan összezárt szemét és felnézett a Bétára. Az továbbra is, mintha csak szoborrá vált volna, rezzenéstelenül állt vele szemben. Stiles végre rájött, hogy a szavakkal képes lenne visszahozni a megvadult farkasokat. Ezen felbátorodva tovább kezdett beszélni:

- Próbáljatok meg felülkerekedni rajta!  Erősebbek vagytok ennél! Tudom, hogy képesek vagytok rá! Bízom bennetek!

Egyszer csak érezte, ahogy Derek fogása meglazul és látta, ahogy Cora lassan visszanyeri emberi arcvonásait. Addig beszélt, amíg a férfi végül el nem engedte őt és azután egy megkönnyebbült sóhajjal leült a földre.

- Jól vagy? – guggolt le mellé aggódva a két Béta.

- Vérzel – intett a férfi a fejével a srác könyöke felé, ahol a vörös folyadék már átütötte a ruháját.

- Túl fogom élni. Nem két másodperc alatt ugyan, de majd idővel begyógyul – próbálkozott meg egy mosollyal Stiles, de a testvérek nem tudták viszonozni neki.

- Sajnáljuk! – tört ki végül halkan Derekből.

- Mit mondtál? – kérdezte a srác, barna szemei kikerekedtek a döbbenettől.

- Sajnáljuk! – mondta Cora is.

- Istenem! – kiáltott fel Stiles fél perces némaság után.

Most a testvéreken volt a sor, hogy meglepődjenek. Kérdőn egymásra néztek. Eközben a srác izgatottan elkezdett kotorászni a nadrágzsebeiben.

- Hol a fenében van a mobilom?! Ezt muszáj felvennem, mert Scott soha nem fogja elhinni nekem, hogy a bocsánatomat kértétek valamiért!

Derek és Cora ismételten összenéztek, aztán szem forgatva kiegyenesedtek és megigazítva a sapkájukat elindultak a főút irányába. Ügyet sem vetettek a mögöttük pattogó Stilesról, aki kezében a telefonjával egy újabb bocsánatkérésért könyörgött.

***

Az éjszaka és a következő nap folytonos gondolkodással és elméletek gyártásával telt. Stiles, valahányszor eszébe jutott valami, felhívta Dereket és ő a húgával együtt elment a feltételezett helyet megvizsgálni. Scott hiába próbált meg kommunikálni a legjobb haverjával, az mindig pár rövid válasszal és visszakérdezéssel elzavarta az Alfát a közeléből aznapra. Teltek az órák, közeledett az éjszaka és még csak a közelében sem voltak a megoldásnak.

Odakint már a nap elkezdte a lefelé vezető pályáját járni, mikor mind a hárman a plafont bámulva lefeküdtek az ágyba. Teljesen kifogytak az ötletekből. Még a városszéli farmra is elnéztek a pentagrammába rajzolható kecske miatt, de a trágyán kívül nem éreztek semmi mást a környéken.

Stiles fáradtan forgatta a kezében a nyakláncot, de akármennyire is vizsgálta, nem nyújtott neki segítséget. Végül lehunyta a szemét és mielőtt felfoghatta volna, hogy mi történik, már mélyen aludt.

***

Az erdő közepén tért magához a földön fekve. Miközben feltápászkodott, kiköpte a szájában lévő port és leszedegetve a leveleket a ruhájáról körbenézett. Rögtön felismerte a hatalmas fatönköt maga előtt, ami még most is lenyűgözte őt a méretével. Odasétált a Nemetonhoz és végigsimított a sűrűn álló évgyűrűkön.

- Genim! – szólította őt meg valaki a háta mögött kedves, lágy hangon.

- Anya? – fordult abba az irányba Stiles, de nem látott ott senkit.

A szél ekkor hirtelen feltámadt és pár pillanattal később már olyan erővel tombolt, hogy elkezdte belökdösni Stilest a fák közé. Hiába próbált meg ellenállni, képtelen volt egyhelyben megmaradni, így végül csak hagyta, hogy ez a hatalmas erő arra sodorja őt, amerre akarja.

Amilyen hirtelen érkezett a szélvihar, olyan gyorsan csitult is el. A fiú körbefordult, hogy mégis hová keveredett és akkor vette észre az előtte tátongó barlangnyílást. Az alagút szája koromsötétségbe torkollott. Arcát megcsapta egy fuvallat, ami egy hangot hozott magával.

Ez a hang hozta el számára a megfejtést.

***

Stiles zihálva ült fel az ágyban, mire Derek és Cora ijedten felugrottak mellőle. A nap már szinte teljesen eltűnt a horizonton és az első csillagok is kigyulladtak a sötétedő égen.

- Mennyi ideig aludtam? – nézett fel rájuk a fiú letörölve az izzadságot az arcáról

- Négy és fél órát körülbelül – nézett az órára Cora.

- Új rekord – nevetett erőltetetten a srác, aztán hirtelen megmerevedett.

- Jól vagy? – nézett rá Derek aggódva.

- Üreg – motyogta Stiles maga elé és barna szemei felcsillantak a felismeréstől.

- Mi? – kérdezték szinte egyszerre a Hale testvérek értetlenül.

- A pentagramma lefelé fordítva nem csak az eddig megtudott dolgokat jelképezi – kezdte hadarni izgatottan a srác, hogy azok ketten alig bírták követni. - A suméroknál egy piktogram volt, aminek a jelentése üreg, odú, zug, vagy verem. Lehet, hogy a vasorrú valami ilyesmi helyen rejtőzött el.

- Ezt mind nagyon szép, de ki tudja hány hasonló rejtekhely vagy barlang van a város körül? Lehet akár több száz is – mondta Cora.

- Épp ezért keressük meg az általunk legismertebb ilyen helyeket. Kezdve a Hale ház alagsorával – állt fel Stiles és gyorsan felhúzta magára a cipőjét.

- Miért ment volna oda? – követte a tekintetével az ide-oda rohangáló srácot Derek.

- Nyílván volt oka elátkoznia titeket, még ha nem is tudjuk, hogy miért. Lehet, hogy odament emiatt. Egy próbát megér – válaszolta a fiú, miközben felvette a piros melegítőjét.

Stiles felkapta az ajtó mellé támasztott baseballütőt és lerohant a lépcsőn. A két Béta összenézett, aztán gyorsan a srác után indultak.

***

- Itt nincs – ért vissza Cora az alagsornak abba a szobájába, ahol annak idején Kate fogva tartotta Dereket. - Már járt itt egy-két nappal ezelőtt, de elment.

- De hová? – kérdezte a férfi idegesen.

- Van még egy lehetőség – mondta Stiles elgondolkodva. - A Nemeton.

- Az alatta lévő éléskamra már beomlott, nem?

- Igen, de a fa vonzhatta ide őt. Talán odament, hogy magába szívjon az erejéből.

- Nem sokára feljön a hold – nézett a telefonja órájára Derek. - Azonnal oda kell mennünk!

- Már nincs annyi időnk! – kezdett el pánikolni Cora. Most kezdett el kitörni belőle az elmúlt napok összes feszültsége, amitől a kezei hevesen remegni kezdtek.

- Meg kell próbálnunk, különben-

- Corának igaza van – vágott a férfi szavába Stiles nyugodt hangon. - Nektek már nincs annyi időtök.

Mielőtt Derek vagy Cora felfoghatta volna, hogy mi történik, Stiles kihúzta a kezét a zsebéből és a földön húzódó fekete vonalon lévő hézagot beszórta a markában lévő porral. A vörös berkenyéből készített csapda ezzel aktiválódott.

- Stiles! – kiáltotta Derek és a fiú felé akart nyúlni, keze azonban nekiütközött egy láthatatlan falnak, ami visszalökte őt. Most már értette, hogy miért érezte a fiú illatát, mikor lejöttek ide. - Mi a fenét csinálsz?

- Megvédem az embereket tőletek – válaszolta Stiles. - Elmegyek a boszorkányhoz és megpróbálom rábeszélni őt arra, hogy visszavonja az átkot rólatok.

- Megőrültél? Akár meg is ölhet téged! Törd meg a csapdát! – próbált továbbra is áttörni a vonalon Derek, de nem ért el vele semmit.

- A válaszvonaltól nem tudtok majd egymásra támadni – mutatott Stiles a két Béta közötti csíkra, ami elválasztotta őket egymástól. Halványan elmosolyodott és még mondani akart volna valamit, de aztán meggondolta magát. - Sietek vissza, amint tudok – búcsúzott el és kifutott a szobából.

- Stiles! – ordított utána Derek, de a fiú már nem hallotta őt.

***

A hold már félórája felkelt, mikor lihegve megérkezett a Nemetonhoz. Elkezdett körbefordulni, hogy kitalálja mégis merre volt az a barlang. Aztán furcsa érzés kerítette a hatalmába. Lassan visszafordult a hatalmas tönk felé, ami szinte hívogatta őt magához. Mint egy ösztönszerűen odament hozzá és végigsimított a felületén. Érezte, ahogy a teste megtelik energiával és a folytonos fáradsága, mintha csak elfújta volna a szél, teljesen eltűnt. Kitisztult fejjel egyenesedett ki. Még sohasem érezte magát ennyire jól.

Nem sokat tudott ezen gondolkodni, mert egy erősebb fuvallat emlékeztette őt arra, hogy miért is van itt. A délutáni álma élénken rajzolódott ki a fejében. Határozott léptekkel elindult a fák között. Nem sokat kellett mennie, hamar rátalálta a barlangra. Az éjszaka sötétjében még kísértetiesebbnek tűnt a mélynek tűnő alagút feketesége. Elővette a mobilját a zsebéből, hogy majd azzal világítson odabent, azonban a telefon képernyője furcsán vibrált és nem reagált semmilyen gomb megnyomására sem. A fából áradó erő összezavarta benne az áramköröket.

Stiles remegve kifújta a levegőt a száján keresztül, miközben eltette a használhatatlanná vált készüléket. Ujjai elfehéredtek, annyira erősen szorította a magával hozott baseballütőt. Végül összeszedte minden bátorságát és belépett a barlang száján.

Alig pár métert haladhatott a lefelé vezető alagútban, mikor hirtelen a föld remegni kezdett a lába alatta. Azonnal sarkon fordult, hogy kimenekülhessen a szabad ég alá, de a következő pillanatban beomlott előtte a barlang kijárata, ezzel csapdába ejtve őt odabent. Koromsötétség borult rá.

Stiles remegő ujjakkal tapogatta ki a tömör kőfalat maga mellett és hátát nekivetve lecsúszott a földre. Kétségbeesetten kapkodni kezdte a levegőt, de úgy érezte, hogy az éltető oxigén nem jut el a tüdejébe. A szíve hevesen dobogott a mellkasában, homloka pedig, a hideg ellenére verejtékezni kezdett.

 - Nem! Most nem lehet pánikrohamom! – gondolta rémülten.

Megpróbálta valahogy visszatartani a lélegzetét, ahogy azt Lydia tette vele legutóbb, mikor megcsókolta őt az öltözőben, de hamar rá kellett jönnie, hogy egyedül ez szinte lehetetlen. Úgy érezte, mintha mozognának körülötte a falak, borzasztó szédülés fogta el. Fuldoklott.

Aztán, mint egy varázsütésre a levegőben több apró láng lobbant fel, megtöltve fénnyel a barlangot. Stiles az ijedségtől elfelejtett egy pillanatra levegőt venni és ez meg is tette a hatását. A pánikrohama lassan csitulni kezdett.

Miután kipislogta a hirtelen világosság okozta vakságot a szeméből és elmúlt a szédülése, a falnak támaszkodva felállt a földről. Kíváncsian kezdte el vizsgálni az egyik lángcsóvát. Próbaképpen lassan közelíteni kezdett hozzá a kezével és miután nem érzett a közelében forróságot, megérintette. A láng nem égette meg csak remegve arrébb úszott a levegőben.

Nagy nehezen legyűrte a csodálkozását és emlékeztette magát arra, hogy tovább kell mennie. Felvette a földre esett ütőjét és letörölve a verejtéket az arcáról elindult.

Úgy tíz métert haladhatott lefelé, amikor újabb akadályba ütközött. Az út kettévált. Az egyikbe tovább vezettek a fényadó lángocskák, a másikban viszont sötétség uralkodott. Ösztönösen a fény felé akart indulni, de egy hang ismét megállította. Valahol folyt a víz. Értetlenül fordult körbe, de nem látott semmit.

Már-már kezdett ismét pánikba esni, hogy mint a filmekben most fogja elönteni a víz a barlangot, amikor végre lefelé pillantott és észrevette a lába mellett csordogáló kis patakot. A narancsos fényben csillogó víz a sötét alagútba folyt tovább és rájött, hogy arra felé kell mennie.

Tocsogva haladt egyre mélyebbre és mélyebbre az alagútban, aminek a végén már látta a világosságot. Kicsit gyorsított a léptein és a sötétség végül szinte kiköpte őt magából. Egy hatalmas teremben találta magát, aminek a közepében egy tó vize csillogott. A fény forrása maga a telihold volt, ami akadály nélkül be tudott világítani a beomlott homlokzaton. A nyílás szélén az erdő fái magasodtak a tiszta, csillagos ég felé.

Egy darabig még csodálta a fantasztikus látványt, aztán a tó túlsó oldalán megpillantott egy alakot. Neki háttal állt, vékony testét egy csillogó, királykék köpeny fedte, aminek kapucniját a fejére húzta. Semmi kétség nem fért hozzá, hogy ő a boszorkány. Az ütőt felemelve megkerülte a vízgyűjtőt és megtartva a biztonságos távolságot megállt a rezzenéstelenül álló nő előtt.

- Adria Blair? – kérdezte halkan, de hangja felerősödött a visszhangtól, így tisztán lehetett érteni minden szavát.

A boszorkány erre végre megmozdult. Lassan felnyúlt a fejéhez és lehúzta a csuklyát róla, aminek árnyéka addig eltakarta az arcát. Hosszú göndör hajtincsei leomlottak a vállán, amiknek búza szőke színükbe már ezüstösek is vegyültek. Mandulavágású égkék szemeit ráncok futották körbe, ahogy halványan elmosolyodott. A köpenye alatt egy kék és fehér színű ruhát viselt, aminek az alja a földet súrolta. A nyakában ott függött egy körbe foglalt pentagramma, fölfelé fordítva. Stiles az apjával egyidősnek tippelte őt.

- Nyílván te vagy Genim Stilinski – szólalt meg lágy, de erőteljes hangon a nő.

- Stiles! – mondta kissé hevesebben a srác, mint szerette volna, amin Adria jól láthatóan meg is lepődött. - Jobb szeretem, ha így hívnak – tette hozzá halkabban.

- Értem – mondta a boszorkány és az arcán mintha egy pillanatra a bánat felhője úszott volna át. A fiú nem tudta hová tenni a dolgot. - Egyedül jöttél.

- Igen. Dereket és Corát bezártam, hogy ne árthassanak senkinek.

- A hold már egy órája felkelt. Elkéstél.

- Igazából abban reménykedtem, hogy megbeszélhetjük a dolgot és visszavonja az átkot – támasztotta le a baseballütő végét a földre Stiles, hogy jelezze, nem akar bajt.

- Érdekes próbálkozás – mosolyodott el ismét Adria. A nézéséből rá lehetett jönni, hogy egyelőre nem alkuképes.

- Egyáltalán miért átkozta meg őket? – tette fel a kérdést a srác, ami már a kezdetek óta foglalkoztatta őt.

- Régi sérelmek kötnek a Hale családhoz – felelte a nő, miközben arcvonásai megkeményedtek.

- Elmeséli a sztorit?

- Számodra nincs jelentősége.

- A barátaimról beszél! – emelte fel egy kicsit a hangját Stiles. - Talán az egész csak egy félreértés.

- A barátaid? – vonta fel a szemöldökét Adria kíváncsian.

- Igen.

- Csak barátok, vagy annál többek?

- Tessék? – lepődött meg a kérdésen a fiú. Egyáltalán nem erre számított. - Hogy jön ez most ide?

- Válaszolj nekem! – szólította fel keményebb hangon a boszorkány.

- Nem értem. Miért kérdez ilyene-

- VÁLASZOLJ! – kiáltotta fel Adria mély, eltorzult hangon.

Felemelte a kezét a feje fölé, ujjait ökölbe szorította és olyan mozdulatot tett, mintha valakit fejbe akarna vágni. Stiles nem sokáig tudott ezen gondolkodni, mert a következő pillanatban már arccal a földön találta magát. Minden porcikája fájt, úgy érezte magát, mintha hatszor átment volna rajta az úthenger. Nehézkesen bár, de sikerült erőt vennie magán és feltápászkodott a hideg kőről. Az ütő ott hevert nem messze tőle. Oda akart ugrani, hogy megszerezhesse, amikor az hirtelen kettéhasadt és a fa részeiből kisebb-nagyobb gyökerek kígyóztak ki. Ennyit a fegyveréről.

- Tudni akarja? – kérdezte végül dühösen, de nem várt választ a kérdésre. - Akkor jól figyeljen, mert csak egyszer mondom el! Amióta ez az egész őrültek háza elkezdődött a városban az óta nem tudok egy éjszakát normálisan átaludni. Ami azt illeti az elmúlt hónapban nem tudtam aludni százhatvannyolc óránál többet. Visszatértek a pánikrohamaim, amik már évek óta nem gyötörtek. Üldözési mániám lett, amitől már fényes nappal sem vagyok képes szívroham nélkül végig menni az utcán egyedül. Az egyetlen biztos pontot az életemben a barátaim jelentik. Nélkülük már biztosan megőrültem volna, vagy elpatkoltam volna. Ebbe a falkába tartozom. Ebbe a családba tartozom, amiben Derek és Cora is helyet kap. Tessék! Most örül? Visszavonja az átkot végre, vagy meséljem el azt is, hogy milyen sampont használok? – fejezte be a szónoklatot. Kissé zihált még a benne felgyülemlett érzésektől.

Adria addig merev arccal hallgatta a fiút, de most elmosolyodott. Jobb kezét lassan oldalra emelte. Stiles izmai megfeszültek, ahogy arra várt, hogy ezúttal mi fog történni. A nő végül csettintett egyet, az ujjaiból előtörő energia hullámok megrezegtették a levegőt körülöttük. A föld ismét remegni kezdett és a barlang falánál leomlott egy halom szikla, felfedve egy másik alagutat. Az apró lángok, amik addig odabent világítottak most kialudtak.

- Nos, Adria? Mit szólsz hozzá? – kérdezte egy a srác számára nagyon is ismerős hang.

Dr. Deaton hamarosan ki is lépett a holdfénybe teljes valójában. Arcán most is ott ült az a furcsa, megfejthetetlen mosolya. Stiles köpni-nyelni nem tudott a döbbenettől.

- Igazad volt, Alan. Valóban nagyon hasonlít rá. Kissé nagy a szája ugyan, de méltó utódod lesz – felelte továbbra is mosolyogva a nő.

- Maga meg mit keres itt? – találta meg végül a hangját Stiles. Értetlenkedését az is tovább fokozta, amikor az állatorvos mögött megjelent Derek és Cora is. - Ti meg hogy szabadultatok ki?

- Nyugalom, Stiles – csitította le őt Deaton, mielőtt kitört volna belőle a kérdések áradata. - Mindent el fogunk magyarázni, de nem itt. Menjünk a klinikámra, ott kényelmesebb.

A fiú ellenkezni akart, de mikor már mindenki eltűnt az alagútban, egy megadó sóhajjal követte őket.

***

A Jeepben a rendelő felé vezető úton kínos csend uralkodott. Stiles a visszapillantó tükörben fürkészte a két vérfarkast. Az ő arcukról is le lehetett olvasni az értetlenséget, szóval még ők sem tudták pontosan, hogy mi folyik itt.

Húsz perccel később eljutottak a berkenyefákkal körülvett épülethez és mialatt Deaton bezárta maguk mögött a bejárati ajtót Stiles már ideges lábdobolással várta a magyarázatot a vizsgálóasztal mellett.

- Elég az időhúzásból! Mi folyik itt? – kérdezte a srác, nem rejtve el az idegességet a hangjából.

- Az elmúlt négy nap egy próba volt – tért rögtön a tárgyra Deaton.

Szavait hosszas, néma csend követte.

- Egy… próba? – találta meg a hangját végül Stiles elsőként.

- Próbára tettük a hármatok közti kapcsolatot – mondta Adria mosolyogva. A kemény arccal álló testvérekre nézett. – Valóban elátkoztalak titeket ott New Yorkban. Azért írtam a levélben azt, hogy csak egy ember segítségé kérhetitek a pentagramma megfejtésében, mert kíváncsiak voltunk, hogy ösztönből Stileshoz mentek-e elsőként. Mint ahogy láthatjátok, ez így is történt. Ráadásul képesek voltatok felülkerekedni az átok erején, mikor ő beszélt hozzátok. Újabb bizonyítéka annak, hogy a köztetek lévő kapcsolat mennyire erős.

- Miért? – kérdezte Derek.

Deaton halvány mosolyra húzta a száját, hangja egyszerre szólt határozottan és ünnepélyesen:

- Azért, mert Stilest szeretném az utódomként mellétek állítani, mint új küldöttet.

Ha ez lehetséges, az ismételten beálló csönd még halkabbnak tűnt, mint az előbbi. Derek és Cora először egymásra, majd a szoborként álló Stilesra néztek. Az állatorvos a fiúhoz intézve a szavait folytatta:

- Bár igaz, hogy még sokat kell tanulnod, hogy az erőd kiteljesedjen, de a tehetséged és főleg az erős szikrád mindenképpen megvan hozzá.

- Na, álljunk meg egy szóra! – törte meg a mozdulatlanságát a srác és fel-alá kezdett járkálni a szobában. - Azt hittem ez a druida dolog bizonyos családokra jellemző, hogy öröklődik ez a képesség vagy szikra, vagy mi ez.

- Ez így is van – bólintott Deaton.

Stiles, ahogy felfogta az előbb elhangzott mondat jelentőségét, ismételten megállt. Arcáról a hitetlenséget és a felismerést is le lehetett olvasni egyszerre, ahogy lassan felemelte a fejét.

- Azt akarja mondani ezzel, hogy… - kezdte el, de képtelen volt befejezni.

- Édesanyád druida volt – segítette ki őt Adria. A mosoly eltűnt az arcáról. – Az egyik legjobb barátnőm volt, amíg élt.

- Claudia a legtehetségesebb küldöttek közé tartozott, akiket valaha ismertem – emlékezett vissza Deaton is. – Egyike volt a három legősibb druida család leszármazottainak, ahogyan te is, Stiles.

- Az ő szikráját örökölted, mikor megszülettél – folytatta a boszorkány. – Olyan képességeket kaptál tőle, amik semmihez sem foghatóak.

- Bár sohasem tanultad, de képes vagy aktiválni a vörös berkenye csapdát még egy olyan nagy terület körül is, mint amilyen az a szórakozó hely volt. Mikor ösztönösen megérintetted a Nemetont érezted, ahogy megtölti a testedet és a lelkedet is energiával, igaz?

Stiles visszaemlékezett arra a pillanatra és bólintott. Még mindig érezte magában áramlani azt az erőt, amit a fától kapott.

- Az apám tud erről? – kérdezte halkan.

- A napokban avattam be őt is – felelte az állatorvos.

- Claudia többször is el akarta neki mondani, de sosem érezte úgy, hogy John készen áll erre – mondta Adria.

- Szóval akkor Stiles mostantól a mi családunk küldötte lesz? – szólalt meg Cora hosszú idő után először. Válaszul csak egy újabb bólintást kapott.

- Na és Peter? Ő mit szól a dologhoz? – jutott a srác eszébe a harmadik Hale, akit így belegondolva már nagyon régen nem látott.

- Rögtön beleegyezett – felelte Deaton.

 Stiles furcsán ránézett Derekre és Corára, akik csak a vállukat vonogatták. A fiúnak aztán eszébe jutott az az éjszaka, amikor a vihar után a kórházban harcoltak az Alfák ellen. Amint megkérte Petert, hogy segítsen neki, szó nélkül követte őt, pedig a férfi kifejezetten utálja, ha valaki megmondja neki, hogy mit tegyen.

- Édesanyátoknak megígértem, hogy vigyázni fogok rátok – fordult ekkor Deaton a testvérek felé. - Scottnak viszont most nagy szüksége van egy tapasztaltabb küldöttre. Azzal, hogy Stilest mellétek állítom most a helyemre, nagyobb biztonságban nem is tudhatnálak titeket. Remélem, hogy nincs ellenvetésetek.

Derek és Cora Stilesra pillantottak, aki éppen egy pohár vizet ivott, amit Adria adott a kezébe. A srác annyira elmerült a gondolataiban, hogy fel sem tűnt neki a folyadék furcsa illata és utóíze. Még nem tudta egészen feldolgozni a dolgot, hogy az anyja valójában druida volt és ez által ő maga is annak született. Képtelen volt eldönteni, hogy ennek most örülnie kellene, vagy sem.

Ahogy így elmélkedett, a feje hirtelen előrebukott. Szerencsére Derek rögtön odaugrott hozzá, hogy megtartsa a lassan előre dőlő srácot.

- Stiles? Minden rendben? – kérdezte Adria, miközben szemei körül összefutottak a nevetőráncok.

- Olyan fáradt lettem hirtelen – dörzsölte meg a szemét a fiú, ami újra és újra le akart csukódni. - Állva el tudnék aludni.

- Gyere! – lépett oda hozzá Cora is. - Hazaviszünk, és ott kipihenheted magad végre.

- Nem aludhatok el! – mondta kétségbeesetten a srác. - Nem akarok elaludni!

- Többé már nem lesznek rémálmaid. A Nemeton meg fog védeni tőlük – próbálta meg megnyugtatni őt a boszorkány kedvesen.

Stiles Deatonra pillantott, aki egy bólintással megerősítette számára a nő szavait, így sikerült lehiggadnia. A farkasok támogatásával kibotorkált az épület előtt parkoló Jeepig, és amint a feje hozzáért a hátsó ülés huzatjához már mélyen aludt.

- Ez a bájital tényleg eléggé hatásos – vette vissza a lila fiolát Derek Adriától.

- Siera a legjobb tanítványom, ez csak természetes – húzta ki magát büszkén a nő.

- Máskor is használhatnánk rajta. Akkor minden sokkal csendesebb lenne – vigyorgott Cora.

Ezután mindannyian elhallgattak és a nyugodtan szuszogó fiút figyelték egy darabig.

Stiles hosszú idő után először aludt jól.